Békésmegyei közlöny, 1902 (29. évfolyam) január-június • 1-52. szám
1902-03-27 / 25. szám
nulta. De itt hiányzik a szülők féltő gondja és okos szeretete. Az iskolán kivül nem törődnek a gyermekekkel, faragjon belőle embert a tanitó : ez a hivatása. Azonban nem gondolják meg a szülők azt, hogy a tanitó naponkint csak négy-öt órán foglalkozik a gyermekkel, tizenkilenc órán keresztül a szülőnek kellene gondját viselnie. A gond és a szeretet ritkán diktálja az ellenőrzést. A szegényebb néposztálynál, hol az apa és anya munkába jár, ez a legjobb esetben sem történhetik meg mindig j a vagyonosabb osztálytól méltán elvárhatnók, de ott meg a vendéglátás, a zsurok, a látogatások, a „társadalmi tevékenység" foglalják le az apát ós anyát egyaránt s a gyermeknevelés a cselédekre, a bonne ra vagy a nevelőnőre van bizva. Mit várhatunk az ilyen neveléstől, mely nélkülöz minden gyöngédséget, minden erkölcsi érzést ? • S ha néha akadnak is szülők, akik maguk is igazán törődnek gyermekeik nevelésével, sajnosan lehet tapasztalni, hogy az rendesen ferde irányú. Megtanitjuk a gyermekeket idegen nyelvekre, a társadalmi szokásokra : hazugságra, a képmutatásra, színlelésre és főképen anyagias felfogásra, hogy a pénz „minden". Legkevesebbet törődünk azzal, hogy a lelkét megnyerjük a idealizmus számára. Nem tudjuk lelkükbe csepegtetni az egyszerűséget, az őszinteséget, a tiszta erkölcs elveit, az ideális lelkesedós eszméit. Hozzájárul ehhez igen gyakran a szülők majomszeretete, mely csak becézgetni, kényeztetni tud, de büntetni nem. A modern nevelés egyik főbűne azonkívül, hogy mindenkit tudományos pályára akarunk nevelni. Akár van a fiúnak hajlama, akár nincs, beadjuk a középiskolába, hogy tudományos ember legyen uelőle. Ha egyszer megbukik, megismételtetjük vele az osztályt, de a fiunknak okvetlenül orvosnak, ügyvédnek, mérnöknek, papnak vagy tanárnak kell lenni, a helyett, hogy megtanitanók arra, hogy minden tisztességes munkát meg kell becsülni, mert sokkal több haszna., van a társadalomnak egy becsületes csizmadia munkájából, mint egy rosz doktoréból. De hát a mai társadalomban sokkal nagyobb tisztessége van egy dologtalan renyhe herének, aki tőkéjének kamataiból él, mint egy munkás iparosnak, aki verejtékezve keresi meg magának és családjának a kenyeret. Mindenki „ur" akar lenni, csupán a mai társadalom felfogása szerint, melyből e fogaiont erkölcsi értéke teljesen kiveszett. S amilyen az egyén, olyan mindig a társadalom. Hiába várjuk a mai viszonyok megváltozását, ha nem neveljük helyesen a gyermekeket. Tisza Kálmán temetése. Tisza Kálmán utolsó utja Csabán vitt keresztül. A hatalmas ember, a nagy államférfiú, ki életében annyit ült a tükörablakos szalonkocsikban, most a halálban mereven ós hidegen pihent a 608. számú teherkocsi homályában. Virágvasárnapon reggel hót órakor hunyt el Magyarország volt miniszterelnöke, ki tizennégy éven keresztül állt a kormány ólén. Családja magának tartotta fel a gyászt. Nem kivánták a köz- és politikai élet kiváló egyéniségeinek bucsuszónoklatát, egyedül az isten szolgáit hallgatták meg a kedden délután végbe ment gyászszertartáson; melynek komoly szomorúsága minden jelenlevőt mélyen meghatott. A taládába szegezett koporsót kedden este 7 órakor szállították a Sándor-utcai palotából a keleti pályaudvarra. A gyászoló család számára kót elsőosztályu kocsit csatoltak a vonathoz s éjjeli tiz órakor megindult Tisza Kálmán utolsó útjára. A gyomai és beré»yi állomásra hajnalban ért a vonat s mindenütt nagy közönség tömörült a pályaudvarokon. Csabán kora hajnalban tömve volt perron, várták a vonatot, amely 4 óra 15 perckor érkezett meg. A holttestet, a koszorúkat vivő kocsit és a gyászoló család két kocsiját lecsatolták a vonatról, mely nemsokára tovább indult Arad felé. Négy óra 59 perckor indult ki a gyulai vonat a csabai pályaudvarról s vitte magával a másik vonatról lekapcsolt kocsikat. A miniszterek és képviselők különvonata 11 órakor indult el Budapestről: 5 óra után érkezett Csabára s itt várt egészen hót óráig. ^ különvonat utasai közül számosan szálltak ki a szalonkocsikból. A külön vonat délután 2 órakor érkezett vissza Csabára. Csupán T a 1 1 i á n Béla a képviselőház alelnöke szállott ki. Különkocsiját a szegedi vonathoz csatolták, melyben birtokaira utazott. a. temetésen Békésvármegye küldöttsége is részt vett. Dr. Fábry Sándor alispán vezetése alatt megjelentek Geszten : R e z e y Szilviusz tanfelügyelő, dr. Zsilinszky Endre, dr. Zöldy János főorvos és Szabó Emil. A ravatalra a vármegye ós a csabai szabadelvüpárt is küldött két hatalmas babér koszorút. „Békésvármegye törvényhatósága — Tisza Kálmánnak" ós „A csabai szabadelvüpárt — Tisza Kálmánnak," felirattal. Bókósvármegyóből a nagy halott ravatalára koszorút küldött még gróf A 1 m á s s y Dénes. A nagyszalontai állomáson egész Biharvármegyóből, majdnem minden községéből tolongtak a küldöttségek, egyletek, körök és testületek. A vonathoz kivonult a nagyszalontai függetlenségi párt is. A nyüzsgő, óriási, fekete ruhás tömeg megható impozáns látványt nyújtott. A különvonat három negyed kilenckor érkezett meg. Legelsőnek Fejórváry Géza honvédelmi miniszter lépett le a kocsi hágcsójáról, kit B e ő t h y, Biharvármegye főispánja üdvözölt. Utána Darányi Ignác miniszter szállott le, majd az egész kiséret. Tisza Kálmán koporsóját négy lovas halottas kocsi vitte Szalontárói Gesztre. Utána hosszú sorban négyszáz kocsi indult el az érkezőkkel. A halottas kocsit már alig lehetett látni a távolban, midőn az állomáson még számosan várakoztak, hogy a kocsira szállásban rájok kerüljön a sor. az állomástól másfél órányira fekvő geszti kastély ós templom ormán óriási gyászlobogót lengetett a szél. A családi sirbolt a kastélytól messze fekszik s az ut az esőzés miatt járhatatlan volt. Mind a négyszáz kocsiról leszállottak az érkezők ós a nagy sárban gyalog haladtak a sírboltig. A koporsó a sirbolt előtt ravatalszerü emelvényen pihent. A sirbolt ormáról a hatalmas gyászlobogó egészen a koporsóra borult, melyen csupán két koszorú volt elhelyezve: a gyászoló özvegyé ós a gyermekeké. A geszti síkságon a környékbeli községek egész lakossága ott volt. A koporsó fejénél a család, lábánál báró Fejórváry Géza ós Wekerle Sándor állottak. Szabó János esperes, hódmezővásárhelyi ref. lelkész mondott magas szárnyalású imát a nagy halottért. Utána iá z ó 1 1 Kálmán szalontai esperes, Arany János unokája búcsúztatta el Tisza Kálmánt. Most felhangzott a gyászének ; Tisza István és a rokonság vállra emelte a koporsót ós levitték a sirboltba. Az ének mindaddig tartott, mig fel nem jöttek a kriptából. A temetésen két sajnálatos incidens fordult elő. Báró Radvánszky koronaőr az erősen tűző napsugaraktól elájult, a. kiáltásokra J a n n y budapesti orvosprofesszor tört át a tömegen, az izgatott Fejérváryval s segélyt nyújtottak a koronaőrnek. Később Tisza Kálmánnó lett rosszul; fiai karonfogva vezették kocsijához. Nemsokára szétoszlott a gyászoló közönség. Senki sem maradt a sirbolt csukott ajtaja előtt, csak a szól lengette a hatalmas gyászlobogót ... Tisza Kálmán immár az enyészeté és a — történeté. Az újság. A mindennapi táplálók, amely nélkül müveit ember nem élhet meg, óppenugy, mint levegő nélkül: az újság. A minek ezer szeme van és ami néha nem lát: az újság. Amit szeretünk és dicsérünk, szidunk és gáncsolunk : az újság. Ami lehet jó és rossz, erkölcsös és erkölcstelen: az újság. Hogy milyennek kell lennie az újságnak, ilyenkor számtalan különböző formában mondják el maguk — alapok. Felesleges dolog. Ezt a közönség tudja megmondani egyedül; a közönség tömörülése dicséri az újság irányát és hasznosságát. Ilyenkor a megszokás, mondhatni rossz szokás folytán minden lap figyelmezteti a közönséget saját magára, dicséri önmagát ... az öndicsóretnek soha nincsen haszna, talán árt is. A közönséget, a közvéleményt megtéveszteni szavakkal nem lehet. Minden dicséretnél hangosabban, szebben beszól maga a lap minden rovata ós a közönség szeretete. Most a forduló negyedévvel, mi nem magunkról beszélünk, hanem őszinte köszönetet mondunk közönségünknek,amely megérti a mi munkánkat és méltányolja. S'a növekvő pártfogást, melyet kérünk ós köszönünk, — nemcsak a mult érdemének tekintjük, hanem előleges bizalomnak is, melynek fokozatos növekvésében, mint eddig, ugy ezután is lelkesedéssel fogja kedves közönségének és a megyének érdekeit ápolni a Békésmegyei Közlöny. * Programunkat nem kell közönségünknek elmondani. Huszonkilenc esztendő után erre nincsen szükség. Cikkeinkben igyekszünk hasznosat és érdekeset adni. Hírszolgálatunkban főelvünk a gyorsaság ós a hitelesség. Tárcaváros közönsége ez idő szerint éppenséggel nem rendelkezik. De azért, ne tessék megijedni, meglehet ezt a palotát kevesebb pénzből is alkotni. A fővárosi építőművész helyiviszonyainkkal nem mindenben ismerős; az anyag ós munkaárakat fővárosi séma szerint számította. Csak igy érthető azután az a horribilis összeg, melyet e nagyszabású tervezet elnyelni készül. Pedig dehogy van ez igy ! A helyi munka ós anyagárak figyelembe vételével, valamint arra tekintettel, hogy az ópületegyes, már ma is feleslegesnek mondható részei mellőzhetők lesznek, hozzáértő szakemberek számitása szerint, az összes költség 350 ezer forintnál többet nem igényei. A kir. kormány a bizonyosságnak máris látható jelei szerint mintegy 100 ezer frt államsegélyt fog utalványozni; 150 ezer frt földvóteli nyereségét a város ugy is kulturális célokra szánta; a még fedezetlen 100 ezer frt óvi annuitását magának az épületnek évi jövedelme fedezi. Félre tehát a kislelkü aggodalmakkal, mert ime számszerű bizonyság áll rendelkezésünkre, hogy ezen nagyszabású, úgyszólván századokra kiható kulturális alkotást a város közönségének minden különösebb megterheltetóse nélkül létrehozhatjuk. Ezek a száraz adatok már magukban elegendők arra, hogy a magyar nemzeti kultura ügye iránt érdeklődő sziveket lelkesedéssel töltsék meg. Az a kérdés most már : van-e szükség Csabán erre az alkotásra ? Lássuk előbb a részletkérdéseket. Csak nem régen voltunk egy nagyfontosságú mozgalomnak tanúi, amikor a magyar társadalom kót mostoha gyermeke, de egymásnak ikertestvére kórt védő kezet elhagyatott, válságos helyzetében, a kereskedelem és ipar a vidéken valóban szánandó viszonyok között ól. Felhangzott a jajszó s a mi kicsiny társadalmunk, a maga korlátolt viszonyai között, nem késett a jajongóknak, nemzeti életünk e legfontosabb államfentartó tagjainak segitő jobbját nyújtani. Ne legyen a magyar kereskedelem ós ipar pártolása szalmaláng ! S hogy azzá ne legyen, igyekezzünk teljes erőinkkel egy olyan intézményes biztosítók létrehozatalán, mely spontán lelbuzdulásunkat eredményessé tenni lesz hivatva. Emeljünk iparcsarnokot, melyben állandó kiállítást nyithatnánk iparosaink munkájának, hogy ott haladásukat, ipari termékeiknek jóságát, versenyképességét bemutathassák. Ezt egyes ember s a mindennapi élettel küzködő iparos osztály saját erejéből felépíteni nem képes; de ha mindnyájan egyesülünk, ha erőinket valamennyien összevetjük : az eredmény el nem marad. Szeretünk tetszetős jelszavakkal kérkedni; félő, hogy ha az iparpártolás terén az eddigi uton haladunk, akkor a segítségére nyújtott jobb: üres tenyér! Nos, és itt a szinház kérdése! Szeretünk színházba járni, az tagadhatatlan ; azért mégis direktoraink túlnyomó része, amikor már távozni kénytelenül, a tovább hurcolkodást csak részletekben teljesítheti, a szerint, amint lassan kiválthatja zálogba adott cókmókjait. Nem okolom tisztán közönségünket, bár a sokszor kiáltó üres nézőtér néma szemrehányás. Színészeinket sem érheti vád mindenkor. Színházunk, mely a mult század 70-es éveinek derekán dicséretes tanúságot tett eleinknek a nemzeti közművelődés iránti áldozatkészségéről, ma már nem felel meg az igényeknek sem a művészi illúziót gerjesztő előadások, sem a néző ós hallgató közönség szempontiából. Társulataink az anyagiakat illetőleg még csak megbékülnének véle, ha a nézőtér mindig tele volna. Nem tartozik kissé hosszura nyúló felolvasásom keretébe, hogy műszaki fejtegetésekbe bocsájtkozzam. Elóg lesz annyit említenem, hogy mai színházunk olyan időben épült, amikor az elhelyezkedés ós berendezkedés kérdését egy — kut irányította; egy kut, mely a Fiume udvarán megásva, annyira megnyerte a volt közbirtokosság tetszését, hogy e miatt nem engedte a színpadot kellő terjedelemben kiépíteni, nehogy az édes, a kedves kutat behányni legyen kénytelen. íme Goldfaden hires kutjelenete, csak a vadmacska hiányzik. A legnagyobb baj, hogy nincs kellő sz npad ; ami van, elő és háttér nélkül szűkölködik, elannyira, hogy népség ós katonaság legfeljebb 10 — 15 személy erejéig jelenhet meg a mozgalmasabb darabokban. Sülyesztője nem funkcionál, zsinórpadlásról szó sincs, méretei oly csekélyek, hogy sa]át díszletekkel rendelkező társulat korhű dekorációkat nem alkalmazhat. Nem lehet hát csodálni, ha közönségünk nem igen lelkesedik az előadásokért; de egyúttal látnivaló, hogy nem minden hiba keresendő a színtársulatokban. Az uj szinház belátható időn belül minden irányban kielégíti az igényeket s azok is eljárhatnak m ijd az előadásokra, akik előszeretettel mentegetik távolmaradásukat ezzel a kifogással: — Nem mehetünk színházba, mert páholy már nem kapható, más helyre meg nem szoktunk járni . . . És végre itt van a muzeum ! Ez intézet abból a célból alakult, hogy összegyűjtse a város területén található régészeti, történelmi, természeti és néprajzi emlékeket, megőrizze a nópéletre vo' natkozó jellegzetes tárgyakat, művelődési eszközöket, könyveket ós kéziratokat, mii vészeti ós ipari tárgyakat, a város jótevőinek emlékét, képeit ós családi ereklyéit, s hogy terjessze az általános ismereteket. Mert kit is ne érdekelne a multak letűnt világa? Hiszen az ember faját, annak vágyait, törekvéseit csak ugy értheti meg teljesen, ha nem szakítja el az elhullámzott korok talajától, ha történetét ismeri, tudja. A muzeum gyűjteményei elővarázsolják a mullat és alkalmat adnak az érdeklődőnek, hogy e tárgyak titkos beszéde alapján fesse meg annak a kornak kópét Ez intézet rövid fennállásának ideje alatt mind a mai napig a közoktatátási kormánynak ós községnek megtisztelő jóakaratát, nem remélt támogatását érdemelte ki. Közönségünk is kezd megbarátkozni azzal az eszmével, hogy a muzeumegyesület kulturális missziót teljesít. Az egyos gyűjteményekben már is 20,000 korona értéket meghaladó tárgyak vannak elhelyezve : drága festmények, értékes régiségek, 1000 darabon felüli éremgyűjtemény, iparművészeti, néprajzi tárgyak, természetrajzi praeparátumok, régi oklevelek, királyi pátensek stb. A gyűjteményeknek e nem remélt, valóban rohamos gyarapodása a főgymnasium épületében négy termet teljesen megtöltött ugy annyira, hogy a túlzsúfolt helyiségekben a tárgyak szakszerű elrendezésére gondolni sem lehet. A kultúrpalota a muzeum nemes céljainak megfelelő otthont biztositana, hol a gyűjtemények szakszerűen csoportosítva, az érdeklődő közönség számára hozzáférhetővé téve, tudományos tanulmányok tárgyául szolgálhatnának, mig a jelen jóakarattal rendelkezésre bocsájtott helyiségekben, a hol a maradás ugy is ideig-óráig tartó, chaotikus zűrzavar van, csak a közönség megtévesztésére alkalmasak. De mindezeknél sokkal fontosabbak azok a kultúrpolitikai szempontok, melyek az eszme felvetését elkerülhetlennó tették. Szinte hallani vélem az egyes ellenvetéseket : — Minek Csabán kultúrpalota ? Hogy népünket a magyar nemzeti műveltség áldásaiban részesítsük : nem kell ahhoz százezreket igénylő téglakolossus ! Szaporítsuk inkább iskoláinkat : kevesebb költséggel, nagyobb és biztosabb eredménynyel jutunk czélunkhoz ! Hát az igy gondolkodóknak van is, nincs is igazuk. A nemzeti kultura bölcsőjót magyar iskolákban ringatják; apostolai a hazafias irányban való nevelésnek a magyar néptanítók. Kétségtelen, hogy a magyar nemzeti eszmék terjesztését, a minden szópórt, jóért ós nemesért fogékony gyermeki szivek pallérozásával kell kezdeni, s amely gyermeki szívben ez eszmék termő talajra találtak, ugy az uemzeties irányú továbbhaladás befogadására lett előkészítve. Hála és elismerés annak a népnevelőnek, aki minél több ilyen tényezőt tud a magyar haza erősítésére, a nemzeti társadalom gyarapítására megszerezni. És igy bizonynyal legvitalisabb nemzeti érdek, leghazafiasabb cselekedet a népiskolák szaporítása. Sajnos azonban, hogy a népiskolák évzáró vizsgáin nem mindig
