Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. Az István Király Múzeum Évkönyve. 18. 1977/1978 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (1980)
Tanulmányok – Abhandlungen - Gelencsér József: Az emberi élet nagy fordulóihoz kapcsolódó szokások Sárkeresztesen. – Wendepunkte des Menschenlebens in Sárkeresztes. p. 133–155.
után a kisgyereket kitették a bölcsőbe, mellyel a századfordulón csaknem minden család rendelkezett. A keresztelés előtt néhány nappal vagy egy héttel a bábaasszonyt elküldték, hogy hívja meg a komát és a komaasszonyt. Ujabban, a II. világháború óta már a férj is betölthette ezt a szerepet. Általában annak leszármazóit hívták, aki az újdonsült nagyszülőknek komája volt. így folytatták a fiatalok a komaságot, mely megtisztelést jelentett, és egyben a nem vérszerinti rokonság egyik formája volt. Persze a szülők komasága nem szükségszerűen kötötte a fiatalokat. Mást is hívhattak. Volt úgy, hogy a fronton harcoló legények fogadták meg egymásnak, ha élve hazakerülnek, komák lesznek. Máskor, akinek nem volt komája, maga ajánlkozott. Főleg a nagygazda családoknál volt szokásban, hogy több komát hívtak. Emlékezetesek azok a körösztülők, ahol б—7 koma és ugyanennyi komaasszony volt.( 3 ) A kisgyereket a keresztelő napján régebben a bába, újabban az édesanyja öltöztette fel. Kising, kisrékli, pelenkák voltak rajta. A pólyát nem ismerték, így átlósan egy négyzet alakú párnába tették, melynek két másik sarkát ráhajtották. Ezeken a sarkokon levő kötőket átkötötték. Még két világos színű selyemkendővel is letakarták a két világháború között. Az összegyülekezett komák, kamaasszonyok és a bábaasszony ezután gyalogosan indult el a templomba. A komaasszonyok a kisgyereket fölváltva vitték, rendszerint az út közepén. Esetleg a bába is segített, különösen egy komaasszony esetén. A második világháború végéig a szülők nem mentek a keresztelőre, de azután az új pap már megkövetelte részvételüket. (Egészen elöl kellett helyet foglalniuk, ahol korábban a jegyző ült.) A keresztelőre az instentisztelet után, templom alatt került sor, amikor is a pap lejött a szószékről. A kisgyereket akkor hozták be, meghatározott irányból, a cintérium felől. Ha keresztelő volt, a falu lakói közül igyekeztek minél többen ott lenni, látni az eseményt. A gyülekezet legelőször a 235. dicséret első versszakát (Óh, örök Isten, ki Atyánk vagy. . .) énekelte. Közben az Úr asztalánál fölsorakoztak a komaasszonyok és komák. Egyik asszony tartotta a gyereket, míg a mellette álló bába kitakarta, s megmondta a nevet a papnak. A tisztölendő úr elvégezte tevékenységét, a keresztszülők pedig fogadalmat tettek, hogy a kisgyermeket a református egyház hitére nevelik föl. Befejezésként a gyülekezet az említett dicséret harmadik versszakát énekelte el. A koma kifizette a papot és a leírt módon hazamentek. Több koma esetén meghatározott rendje volt annak, hogy melyik asszony tartotta a gyereket keresztvíz alá, illetve utána a többiek milyen sorrendben álltak. Rendszerint a régebbi házasok álltak elöl, de (3) A komák Száma általában 3—6-tól 30-ig változott Szendrey é.n., 162. ha lány is volt a „komaasszonyok" közt, az mindenkit megelőzött. (Mellé komának általában testvérét, esetleg rokonát, szeretőjét íratták be.) ők voltak a türűvágott körösztszülők. A többiek a lóggók vagy lőggókomák. Ez utóbbi szerepre nem szívesen vállalkoztak. Mivel a szülő vagy az említett szokás meghatározta a sorrendet, számos esetben sértődés lett a dolog vége. (,,A Sándor körösztüléséné mind a ketten ott vótak a komaasszonyok. Begyütt anyám, asztán ászt mondta: A Juliskát evitte a Tüdő körösztleány, a Sanyikát vigye el a Kalamár körösztleány. Az vittel el. A Tüdőék ott vótak ebéden, vacsorán, de asztán hamar ementek. Megsértőttek.") A sértődésre különösen akkor került sor, ha nem a leggazdagabbnak jutott a keresztvíz alá tartás megtisztelő feladata. Ugyanis a leírt sorrenden kívül gyakran a vagyoni viszonyok, különösen a föld nagysága jelölte ki a helyet az Űr asztal körül — így a legszegényebb került leghátrább.( 4 ) Keresztvíz alá ugyanis a legelöl álló tartott. A körösztülésről hazaérkező gyerekkel a komaaszszony szépen beköszöntött: „Elvittük a kis angyalkát Meghoztuk a kis Mariskát Szülei örömére, Az egyház dicsőségére." A családba fogadás más rítusa nem ismert. A komák ezután hazamentek, átöltöztek, s ebédre tértek viszsza. Mivel a keresztelés, az azt követő lakoma, a paszita ünnepnek számított, ez az ételekben is megmutatkozott. Egy-két rokon már előző nap, szombaton elment segíteni a sütés-főzésben. Leves, tyúk -vagy * marhapörkölt, rántott hus, paprikás szokott lenni, melyhez kuglóf, kalács, kőtt és bor járult. A paszitán a hétköznapokhoz mérve valóságos lakmározás folyt, melyen a szűkebb rokonság vett részt. Vacsorán túl sokszor éjfélig is maradtak, beszélgettek, ha jó hangulat volt, még énekeltek is. Ebéd után került sor a bába kifizetésére. Egyszerre kapta meg valamennyi ténykedésért a díjazást. Másrészt a körösztapa és körösztanya ekkor adták át a kör őszt fiúknak vagy körösztlányuknak a pénzbeli ajándékot. Ezen kívül egy kis pénzt még a bábának is szoktak adni. Visszatérés a mindennapi életbe A komák a körösztülő után általában tartották az újonnan kialakított vagy megerősített rokonságot. 1945 óta azonban az ellenkezőjére is egyre több a példa, már nem tekintik igazi rokonságnak. A komák ünnepnapokon meglátogatták egymást, hétköznapokon, nagyobb munkáknál pedig segítettek egymásnak. Búcsúkon rendszerint ajándékot (játékot, cukrot, poharat) vettek a körösztfiúknak, (4) Hasonló szokások a kereözteléösel kapcsolatban Iszakszentgyörgyön. NÉMETH 1976, 97—98, 135
