Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. Az István Király Múzeum Évkönyve. 19. 1979 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (1981)
Tanulmányok – Abhandlungen - Gelencsér József: Jelesnapi szokások Sárkeresztesen. – Festtagsbräuche in Sárkeresztes. p. 187–199.
JELESNAPI SZOKÁSOK SÁRKERESZTESEN Az esztendő jeles napjai a parasztság kisebb-nagyobb ünnepei, illetve valamilyen oknál fogva számontartott, a föld népe szempontjából jelentős időpontok. Szokások, hiedelmek, rítusok kapcsolódnak hozzájuk. Keverednek bennük az egyházi előírások, az ősi hagyományok, és a parasztság évszázadok során összegyűjtött tapasztalatai. A jeles napok kapcsán végzett cselekményekkel a parasztember célja a jó termés, az állatok egészségének, szaporodásának, a család gyarapodásának, erősödésének biztosítása, az ártalmak elhárítása volt. A jeles napok egyben a pihenést, az ünnepet, sokszor az örömet, a szórakozást jelentették a falu számára. Sárkeresztes, a mintegy 1000 lakosú, református vallású község a Móri árokban helyezkedik el, közel Fejér megye két jelentős tájegysége, a Mezőföld és a Vértesalja határához, de közel a megyeszékhely Székesfehérvárhoz is. A faluban a felszabadulásig zömében kisparasztok éltek. A középparasztok, kiket itt nagygazdáknak tekintettek, száma csekély volt. Mindössze 13 család rendelkezett 20—40 holddal. A gróf Károlyi család 1737 holdat bírt a község 2325 holdjával szemben (Szabó 1932, 314). Az uradalmi cselédek a majorokban éltek, katolikus vallásúak voltak. Közülük néhány család az 1930-as évektől megtelepült a községben. 1945-ig a lakosság a néhány értelmiségi, iparos és kereskedő családtól eltekintve mezőgazdasági foglalkozású. A kisparaszti réteg pedig különösen alkalmasnak tűnik a néphit konzerválására, továbbvitelére. A község esetében ezt némiképp gyengítette a város közelsége, melyen keresztül a politikai, gazdasági, kulturális fejlődés fokozottan érződött. A szokások, hiedelmek eltérő súlyúak az egyes emberek életében. Van akiknél a szokások, hiedelmek szélesebb anyaga él, mások viszont mélyebben hisznek benne, jobban átélik. Elsősorban az egyén gazdasági és tudati tényezői határozzák meg mindezt. Az eltérésekkel maguk a sárkeresztesiek is tisztában vannak. Felhívják a figyelmet« hogy ki az, aki jobban magáénak érzi a néphitet. („A Kecskés néném az nem vót uan babonafejtő. Ez a Szűcs Verbung Mari az még máig is uan.") Természetesen a szokások, hiedelmek egy meghatározott körét az egész közösség ismerte. Ehhez képest mutatkozik azután szóródás. A szokást, hiedelmet az ismerőinek csak egy része gyakorolja, s még kevesebben vannak akik át is élik, hisznek benne. A jórészt katolikus vallású cselédség nem ismerte a község hagyományait, ilyen tekintetben nem vett részt a falu életében. Amennyiben letelepedett, meg kellett tanulnia a szokásokat. Mire megtanulta, a társadalmi változások következtében lényegében feleslegessé is vált. A nagygazda rétegből a fiatalok a két világháború között már urizátak, elhatárolták magukat a falusi szokásoktól, hiedelmektől. így a megőrző, továbbadó a kisparasztság volt, s különösen a nők szerepét kell hangsúlyozni. A sárkeresztesi hiedelmeknek, szokásoknak az alábbiakban olyan skálája rajzolódik ki, mellyel egy-egy személy nem is bírt, csak a közösség egésze. A gyűjtés 1975 és 1980. között történt, s az emlékezet segítségével lényegében a századfordulótól kezdődően kapunk adatokat. Az eddigi levéltári kutatások viszont csekély eredménnyel jártak. A község szokásaival kapcsolatos első írásos említés 1825-ből származik, miszerint a református lelkész díjbevételét képező „kantáció néha több, néha kevesebb" (Dunántúli Református Egyházmegye Levéltára, Pápa. Mezőföldi Egyházmegye díjbevétele). Tekintettel arra, hogy a gyerekek által végzett kántálás több jeles ünnephez is fűzhető, így az azonosításra nincs lehetőség. A leírás a szakirodalom gyakorlatának megfelelően a téli ünnepkörrel kezdődik. 187
