Selmeczi Kovács Attila (szerk.): Lélek és élet. Ünnepi kötet Lackovits Emőke tiszteletére (Veszprém, 2006)
Gelencsér József: A kúthasználat joga a Káli-medencében
lyi evangélikus egyháznál megőrzött iratban azonban több adatra leltem. A Kővágóőrsi Evangélikus Egyház iratai között egy XVIII. század végi, évszámmal nem jelölt okmányon szerepelt, hogy néhai Tobak Jánosnak káposztás kertje volt a „Falu Kútnál, Esztergályos István szomszédságában". A község 1828 és 1841 közötti számadáskönyvének bejegyzője 1828-ban rögzítette: „Csorba cigánynak amiért a falu kútnál levő vödröket meg abrintsolta, vettem neki 2 itze bort." A „Kővágóőrsi Ágostoni Vallást tartó Nemes Közönségnek Jegyző Könyve 1828-dik Esztendőktől kezdve" pedig 1838-ból arról tudósított, hogy „a Falu Kútnál 1 forintért el adatott rossz válu árából két 3/ad rész" jár az evangélikus közösségnek. A község 1817 és 1874 közötti jegyzőkönyve azt örökítette meg, hogy 1832. június 30-án „a falu kútra lejáró út" biztosítása érdekében az elöljáróság megyeköveltetett, azaz az út és a szomszédos földek közötti határvonalat kövekkel kijelölte. Az írott források és a szóbeli közlések egyaránt igazolták, hogy a falukút közösségi tulajdonban állt, a község tartotta fenn, mindenki használhatta. Erre szüksége is volt a településnek, hiszen a XIX. század végéig a portákon általában nem volt kút. A falukút egy másik változatát jelentette Kővágóőrsön a Hajnal-kút. A már említett Bárány Gábor (sz. 1924) úgy tudta, hogy a XIX. század közepén az akkori községi bíró, Hajnal Ferenc ásatta. Innét a kútnév. Véleménye szerint nem volt egyedi eset, hogy a bíró kutat ásatott. Ugyanígy történt Kővágóőrs-Alszegen a Szabó-kút létesítése, melyet Szabó Imre bíró készíttetett. A bírók így kívánták saját emléküket megörökíteni, de a létesítéshez maguk is hozzájárultak, ami a község számára volt hasznos. A Hajnal-kút megjelölés indokaként az is szolgált - és ez a szélesebb körű vélekedés -, hogy csak hajnalban adott vizet. Napközben ugyanis annyian használták, hogy átmenetileg kiapadt. A településrészből a mintegy 30-40 család és a hozzájuk tartozó állatállomány valóban sok vizet fogyasztott. (A Hajnal-kút elnevezéssel Köveskálon is lehetett találkozni. A névadást szintén azzal indokolták, hogy aki vízhez akart jutni, annak hajnalban kellett a kútra sietni.) A kővágóőrsi Hajnal-kút a kb. 10 méterével mély kútnak számított. Fa káváját a második világháború után beton váltotta fel, amit egyesek szerint a már említett Zámbó József helyi kőműves öntött. A községben 1978-ban létesült vezetékes ivóvízhálózat, addig, bár egyre csökkenő számban, de még többen használták. Az 1980-as évek elején már igazából csak egy család, akihez a vizet nem vezették be. Átmeneti időben gémes, egyébként csigás kút volt. A használó közösség a kútnál vödröt tartott, nehogy a hozott, akár piszkos vödörrel fertőzzék a vizet. A kúthasználatért kutbért kellett fizetni, amit a kutbíró szedett be. Ebből fedezték a költségeket. 1955-ben 70-80 Ft-ot jelentett ez családonként. Aki másodmagával volt, kevesebbet fizetett, aki állatokkal, az többet. Ha nem fedezte a beszedett bér a költségeket, a kútbíró még kért. A kútbér szedése 1965-ben szűnt meg. A kútbírói tisztséget az utolsó időszakban Szabó Imre, Székely Kálmán és Kurányi Imre (sz. 1915) látták el. Az utóbbi úgy emlékezett feladatára, hogy a bér beszedésén túl gondoskodott a kút rendeltetésszerű működéséről. Ha elromlott valami a kútnál, hozzá fordultak, hogy csináltassa meg, vagy intézkedjen. Magánál tartotta a vasmacskát és a hosszú kötelet, amivel a kútba esett vödröt szedték ki. Ha állat (pl. macska) belepusztult, akkor kimerette a vizet. Bár ilyenkor már inkább a községi elöljáróság irányított. Állványt állíttattak, úgy végezték a munkát. Mindez a kútbíró jogkörének határát is jelezte: nagyobb ügyek már a község vezetőségére tartoztak. Ennél a típusnál tehát a kút községi tulajdon volt, használati joggal az rendelkezett, aki bért fizetett, ami a fenntartást fedezte.
