Sebestyén Gyula emlékére (Veszprémi Múzeumi Konferenciák 1. 1989-1991)
Gelencsér József: Megszégyenítő büntetések a Káli-medencében
jes pontossággal megvonni nehezen lehet. A határ ugyanis könnyen elmosódott: ha a testi büntetéseket nyilvánosan hajtották végre, már megszégyenítő jellegűek voltak. Hazai jogunkban régtől fogva jelen voltak a megszégyenítő büntetések, amelyekkel mind a világi hatóságok, mind az egyház éltek. Szent István és Szent László törvényeiben már szerepelt a hajlenyírás és a vezeklés. A későbbi korokban pedig a törvények, a szokásjog, a vármegyei, városi statútumok és a falutörvények révén a megszégyenítés legkülönbözőbb formái kerültek alkalmazásra. Tekintve, hogy az általam végzett kutatás a XVIII. sz. második felétől a XX. sz. közepéig terjedő időszakot fogja át, elsősorban az e korból származó szabályokat, meghatározásokat, adatokat vettem figyelembe. A XVIII. sz.-ban a különböző magyar hatóságok a hazai törvények közé fel nem vett osztrák jogszabályok hatására szívesen és rendszeresen alkalmaztak az elítélt megbecstelenítésére szolgáló különféle büntetéseket, így használták bíróságaink szokásjogi alapon Mária Terézia 1768-as büntető kódexét, a Constitutio Criminous Theresianat, amely tulajdonképpen csak az osztrák tartományokban volt hatályos. A magyar feudális jogászi gondolkodásnak viszont megfelelt, ennek folytán kisegítő szerepet tölthetett be. A kódex tartalmazza a megszégyenítő büntetések felsorolását. Ide tartoztak a pellengérre állítás vagy a templom elé kalodába tétel, a szégyenketrecbe zárás, a kiállítás a szégyenpolcra vagy szégyenoszlopra — a lopott holmi ráakasztásával vagy anélkül vagy a büntettet tartalmazó cédula ráfüggesztésével — és „egyéb hasonló létező büntetések". Mintegy évszázaddal később Pauler Tivadar, korának egyik legjelentősebb jogtudósa, alapvető fontosságú munkájában, a Büntetőjogtan címűben a becsületbüntetéseken belül megkülönböztette a becstelenítő, illetve a szorosabban vett becsületbüntetéseket. Ez utóbbi kategórián belül lehetett szégyenítő és gyalázó jellegű megtorlás. Számos régi becsületbüntetés (hajlenyírás, vezeklés, gyalázó öltöny, nyakvas, forgó kalitka, szégyenkő, bitófa, megbélyegzés) mellett felsorolta a saját korában alkalmazottakat is (bírói megdorgálás, bűnvádi per betudása, becstelenség, melyek közül az utóbbi magában foglalta a tisztességes társaságból kizárást, a felperességre, közhivatalra, gyámságra, céhbeli jogosultságra vonatkozó képesség elvesztését, stb.). 3 A századfordulón Vájna Károly a hazai régi büntetéseket tárgyalva a megszégyenítő és megbecstelenítő büntetések 15 fajtáját különböztette meg: l.haj- és szakáll-lenyírás, 2. megvesszőzés, kiseprűzés, 3. szalmakoszorú, 4. pacalvetés, 5. kaloda, 6. pellengér vagy szégyenfa, másnéven bitófa vagy szégyenoszlop, 7. nyakvas, 8. szégyenkő, 9. kényszerű séta, 10. szégyenketrec, 11. faló vagy faszamár, 12. keresztrefeszítés, 13. nyelvlakat, 14. önmeghazudtolás, 15. eklézsiakövetés. 4 49
